| látogatók(8137, 0) | linkajánló | lapszerkesztés | kapcsolat | lapfórum | bejelentkezés | |||||
| antropológia.linksite.hu |
| adatbázis | fizikai antropológia | fórum | kulturális antropológia |
| kutatás | magyar antropológia | művek | szerzők |
| vizuális antropológia | rokon lapok | konkurrens lapok |
|
INGYENES HIRDETÉS 1. számú hely |
INGYENES HIRDETÉS 2. számú hely INGYENES HIRDETÉS 4. számú hely |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
adatbázis |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Antropológia /wikipedia/ |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
fizikai antropológia |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Allél /wikipedia/ Biológia /wikipedia/ DNS /wikipedia/ Evolúció /wikipedia/ Fenotípus /wikipedia/ Fizikai antropológia /wikipedia/ |
Genetika /wikipedia/ Genom /wikipedia/ Genotípus /wikipedia/ Gén /wikipedia/ Kromoszóma /wikipedia/ Mitokondriális genetika /wikipedia/ |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
fórum |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A magyarság etnogenezise /index.hu/ |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
kulturális antropológia |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Kulturális antropológia /lap.hu/ |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
kutatás |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A magyarság származása és genetikája A magyarság történeti genetikája /mta.hu/ |
Antropológiai szenzáció és a magyar-bolgár kapcsolatok /geographic.hu/ Európai magyarság /carolus.blogter.hu/ |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
magyar antropológia |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A magyar ember /kiszely.hu/ A magyarság antropológiai kevertségéről /tudós.virtus/ |
Génjeink /magtudin.org/ |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
művek |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
A fajok eredete /wikipedia/ A magyar ember /kiszely.hu/ |
A magyarság genetikája |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
szerzők |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Czeizel Endre: A magyarság genetikája Czeizel Endre /wikipedia/ Darwin, Charles: A fajok eredete /wikipedia/ Kiszely István: A magyar ember /kiszely.hu/ |
Kiszely István (személyes honlap) Tóth Imre: Génjeink /magtudin.org/ Varga Géza: A magyarság antropológiai kevertségéről /tudós.virtus/ Varga Géza (személyes honlap) |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
vizuális antropológia |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Vizuális antropológia /lap.hu/ |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
rokon lapok |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Tudomány /linksite.hu/ |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
konkurrens lapok |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Antropológia /wikipedia/ |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
a lap leírása: |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Varga Géza: A magyarság antropológiai kevertségéről Gyakran hangoztatott nézet, miszerint a magyarság kevert nép. Ezt néha olyanformán túlhangsúlyozzák, mintha antropológiailag megkülönböztethető magyar nép valójában nem is lenne. A magyarság antropológiájára leginkább jellemző alföldi típus egyik képviselője II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem (Mányoki Ádám festménye) Antropológiai kevertség és történelem A többi néphez hasonlóan mi is összetettek vagyunk antropológiai tekintetben. A nagy történelemmel rendelkező népekre ez a jellemző, hiszen a történelem fordulatai szükségszerűen népkeveredéssel is járnak. Egyöntetű antropológiai jellemzőkkel a világtól elszigetelten (hegyek eldugott völgyeiben, szigeteken, járhatatlan őserdők mélyén) élő, rendszerint kis népek bírnak csupán. A magyarságra azonban ez az elszigeteltség sohasem volt igaz; mi mindig a leghuzatosabb, a népek által leggyakrabban járt területeken éltünk és maradtunk meg (megfogyatkozva). Ez a változatos sors aztán nyomot hagyott az antropológiai keresztmetszetünkön is. Ez nem feltétlenül kár. A biológiai sokszínűség minden nép egészségének egyik garanciája. Van olyan nép, amelyik erre nem figyelvén vallási okok miatt nem házasodik idegenekkel s a beltenyészetnek köszönhetően jellegzetes betegségek sújtják. Szent István Intelmeiben is kifejezésre jut ama felismerés, hogy a népek és az általuk hordozott kultúra keveredése (néhány külföldi szakértő alkalmazása) hasznos. Ez persze csak akkor igaz, ha a keveredés nem jár a saját magasabb rendű kultúra feladásával és silányabbra cserélésével. (Például a székely rovásírás mindig alkalmasabb volt a magyar beszéd rögzítésére, mint a latin; a sztyeppi eredetű ezeréves alkotmány pedig nem tette volna lehetővé az ország olyan mértékű kirablását, mint ami most folyik). A nyelvészeti vitákban is elhangzanak antropológiai alapozású érvek. Például ama tényt, hogy a mai magyarságban az obi-ugorokra jellemző uráli típus csak 0.5%-ban van jelen, kétféleképpen is értékelhetjük. Normális észjárású ember úgy ítélheti meg, hogy ezek szerint az obi-ugoroknak semmi köze sincs a magyarság születéséhez (etnokulturális értelemben nem tőlük származunk, inkább csak a nyelvünk lehetett hatással rájuk és néhány feleséget hozhattak közülük a sztyeppén élő eleink). Cavalli Sforza és társai ennek éppen az ellenkezőjéről fantáziálnak, szerintük a maréknyi (0.5%-nyi!) uráli embertípussal rendelkező magyarság a Kárpát-medencében talált germán és szláv népeket erőszakosan elmagyarosította. Ez utóbbi - a liberális szerkesztőségek által cáfolat nélkül közölt - ostoba agyszüleményt nevezik "magyar paradononnak". A létező kevertségünk ellenére is elmondhatjuk, hogy van jellegzetes magyar testalkat, méghozzá a "törökös jellegű" turanidnak a hazai változata: az alföldi típus. Ez az embertani típus képviseli elsősorban az eredetünket, a történelmünket és illusztrálja az eredeti, vagy feltehetően eredeti magyar fajt (a hasonló antropológiai típusok kialakulása néhány ezer év alatt megy végbe s pillanatnyilag nem rendelkezünk elegendő adattal a végbement folyamatokról). Persze a turáni típus ősi magyarsága nem jelenti azt, hogy a többi embertani jellemző idegen lenne a mai magyarság testében, csupán némileg eltérő történelem rejlik mögötte. (Ugyanis a magyarság nem csak antropológia, hanem becsület és kultúra kérdése is.) A magyarságra leginkább jellemző antropológiai típusok a honfoglalás korában és az árpádház idején is közel azonos százalékos előfordulást mutatnak a mai előfordulásokkal. Ez azt jelenti, hogy a mai magyarság (az etnikai összetételét tekintve) lényegében azonos a hont elfoglaló magyar néppel, sikerült megőríznie - a köztudomás szerint keletről származó, valójában azonban egyúttal őshonosnak is tekinthető - sajátos antropológiai arculatát. Ez az antropológiai stabilitás (ami az eredeti kevertségi arányok megőrzését jelenti) egyedülálló és csak a magyarságra jellemző Európában. Ha az okait keressük, többet is találunk. A magyarázat egyrészt abban rejlik, hogy a besenyők, a jászok és a kunok révén a magyarság keleti összetevői jelentős utánpótlást kaptak. Általában ezt szokták hangsúlyozni. A másik ok - és erről "a szomszéd népek érzékenysége" miatt nem szokás beszélni - a magyarságnak a történelemben tapasztalt folyamatos területvesztése. A magyarság ugyanis folyamatosan elveszítette a peremterületeit, amelyek kevertebbek voltak. Az Ornella Semino és genetikus társai által közzétett új felismerés szerint az Eu19-es genetikai haplotípussal jellemezhető magyarság mintegy 40 000 évvel ezelőtt költözött be a Kárpát-medencébe és lényegében változatlanul azóta is itt él. Magas Eu19 haplotípussal jellemezhető népek élnek még Kazahsztán vidékén is, ahonnan a sztyeppi rokonnépek költöztek a Kárpát-medencébe. Mivel Eu19-cel kisebb mértékben jellemezhető népesség él Horvátországban és Ukrajnában is, azt feltételezhetjük, hogy ott is jórészt magyarok éltek, de a történelem során elszlávosodtak. A magyarság területvesztése állapítható meg a történeti feljegyzések alapján is. Egykor a magyar népek közé tartozó szkíták, hunok és avarok jóval nagyobb területet népesítettek be, mint a történelmi Magyarország. Településterületük Bajorországtól a Kaukázusig, vagy annál is tovább tartott. A megdöbbentő méretű trianoni országcsonkolás - a pusztulás utolsó előtti stádiuma - e szerencsétlen területfeladási folyamatba beleillik. Mindebből az következik, hogy ha a történelem során a magyar antropológiai jellemzők közé idegen (szláv, germán stb. típus) keveredett, akkor az elsősorban a peremterületeken következett be, amelyeket azóta elveszítettünk. Ilyen például Horvátország, ahol a Bíborbanszületett szerint 950 táján még avarok is éltek a horvátokkal vegyesen; vagy Bajorország, melynek Bavaria neve ma is az avar népnevet őrzi. A Kárpát-medencében és főleg annak máig megmaradt (most elcigányosodó és elzsidósodó) központi területein ugyanakkor jórészt változatlanul megőrződött a magyarságra jellemző antropológiai összetétel. E történeti folyamat eredményezte azt a "különös" jelenséget, hogy a magyarság Európában szokatlan módon őrzi az antropológiai azonosságát (az évezredekkel ezelőtt kialakult típusait és kevertségét). Valójában semmi különös nem történt velünk, csak az egykori területeinken történt antropológiai változásokat nem veszik figyelembe a statisztikák készítői. Ha ezekkel is kiegészítenék az adataikat, akkor az derülne ki, hogy a magyarság a többi európai néphez hasonlóan a környezetéhez tartozó típusokkal keveredett (csak ezeket az egykor magyarabb, ma már kevertebb lakosságú területeket azóta Ausztriának, Németországnak, Horvátországnak, Romániának, Szlovákiának és Ukrajnának hívják és némelyik utódországban a magyar antropológusokat nem mindig látták jó szívvel). A kevertség eredménye és "haszna" A kevertségünk nem cáfolja a létünket (erre csak a hazánkat kisajátítani akarók tollnokai célozgatnak), hanem meghatározza és történelmi korhoz, földrajzi területhez köti a magyarságot. Ahogyan a fák törzsére és ágaira rakódnak az évgyűrűk, úgy szaporodnak azok az antropológiai típusok is, amelyek a magyarság eredeti törzséhez csatlakoztak valaha. Ma már a kunok a legmagyarabb magyaroknak számítanak, s nem csak ők váltak magyarrá a történelem során. Volt persze fordított előjelű változás is: a szlovákok, osztrákok, bajorok, de talán a horvátok és más népek is részben magyar (avar, hun) eredetűek. Ez a jelenség - az antropológiai és genetikai ismeretek közismertté válása esetén - lehetőséget ad arra, hogy például a magyarellenes pogromokat szervező tótokat és társaikat ráébresszük a két nemzet testvér voltára (bár az effajta érvelés csak értelmes emberekre hat, mégis meg kell kísérelnünk, mert csupán az értelem vezérelheti jól a világot). A mai magyarság a csatlakozott népekkel együtt teljes, amelyek egy mai kevertséget eredményeznek. A többi európai nép esetében nem találjuk meg ugyanezeket az összetevőket ugyanilyen arányban, ez a keveredési arány csak ránk és népünk temetőire jellemző. A magyarság leírásához hozzátartozik az antropológiai kevertségünk jellemzése is. Ennek köszönhetően a temetőkben fekvő holtak antropológiai kevertségének változását az időben visszafelé követve elvileg eljuthatunk az őshazákig. Fontos következtetéseket lehet levonni a ma élő népek embertani összetételének összevetése útján is. Például az egyaránt hun utód ujgur és magyar nép antropológiai kevertségének közös összetevőiből (az ujguroknál a kínai, nálunk az európai hatás levonása után fennmaradó részből) elvileg megrajzolható a hunok antropológiai összetétele. Egyetlen ember testi jegyeiből a klasszikus antropológiai módszerekkel nem feltétlenül lehet következtetni a hovatartozására. Egy Dunából kifogott mezítelen vizihulláról nem könnyű megállapítani, hogy német, osztrák, cseh, szlovák, magyar, vagy egyéb állampolgárságú, nyelvű és nemzetiségű volt-e. Általában csak azt lehet megállapítani, hogy az illető jellegzetes közép-európai alkattal rendelkezik-e, vagy sem. A nehézségek ellenére a magyarság antropológiai karaktere a nem szakember számára is szembetűnő lehet. A jószemű nyugat-európai utazó rendszerint észreveszi, vagy felfedezheti azokat a jellegzetességeket, amely a magyarokat a nyugat-európai embertípusoktól (valamint a később csatlakozott és jelentősen eltérő alkatú cigányoktól és zsidóktól) megkülönbözteti. A törzsökös magyarságra a honfoglalás óta, sőt azt megelőzően is jellemző embertani típusok a következők. A turáni (turanid), vagy alföldi típus A turáni jellegű férfiak átlagos testmagassága 165-167 cm körüli, a nőké ennél alacsonyabb, a testalkatuk kissé zömök. Az arc kissé széles, a járomcsontok kissé előreállnak, az orrhát egyenes, a szemrés kicsi, a szem kissé "húzottnak" (ferdének) tűnik, a szemek sötétek, kisgyermekkorban előfordul a "mongolredő", a száj kicsi, a fej rövid, a nyakszirt gyengén kidomborodó, a haj sötétbarna, vastag szálú, egyenes és dús. E típushoz tartozók ősi szállásterülete Kelet- Turkesztán; az ottani (asztanai) Kr-u. III. századból származó temetőben gyakori. A turáni típushoz tartozók a Kárpát-medencétől nyugatabbra (északabbra és délebbre) lényegében nem jutottak el. Bartucz Lajos antropológus ezt a típust - a legfontosabb előfordulási helye után - alföldi típusnak (Homo pannonicus-nak) nevezte el. Ugyanezt mások "törökös magyar típusnak" mondják. A turáni típus előfordulását országosan 30-35% közé teszik. Bartucz Lajos írja: "a z alföldi típust mondhatjuk a legtöbb joggal "magyar típusnak", mert gyakoriságában ez a legnagyobb szám és ősiségében egyenesen a honfoglalókig megy vissza". Hozzátehetjük: pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy Asztanáig (azaz a hunokig) visz vissza bennünket ez a típus. A pamíri típus A pamiri (pamiro-fergánai, közép-ázsiai, folyóközi- vagy anatóliai) típus őshazája a Pamir vidéke, a Tien-san, az Altaj, Közép-Ázsia valamint az Iráni-magasföld. A pamíri típushoz tartozó maradványokat találunk a belső-ázsiai asztanai és az ordoszi temetőkben is. A pamíri típus a Kárpát-medencébe a hunokkal, majd az avarokkal és Árpád magyarjaival került be, azt megelőzően itt ismeretlen. Az alföldi magyar parasztságnak ez az egyik jellemző típusa; előfordulását a Kárpát-medencében 10-15 % körülire teszik. A testmagasság a turanidénál nagyobb; a férfiaké 170 cm vagy a fölötti. A testalkat jellemzően szikár, a fej inkább kicsi, igen rövid, a nyakszirt pedig általában lapos, az arc hosszú, az orr jelentős mértékben kiáll az arc síkjából és jellemzően egyenes hátú, a járomívek erőteljesek. A színek sötétek, a haj zsíros tapintású, ritka és vastagszálú. Taurid típus A taurid, vagy másképpen kaukázusi típus részben a török, részben a szkíta-, szarmata- és jász népekre jellemző; a magyarságnál a hun kortól kezdve az avar koron és a honfoglalás korán keresztül máig 5- 8%-os gyakorísággal előfordul, de a kiskunoknál és Baja környékén akár 14% is lehet. E típus őshazája Elő-Ázsia, a Kaukázus, a régi Mezopotámia és Perzsia, valamint az Iráni-magasföld. A magyarság e területeken, vagy a közelükben a hun, az avar és a szabír időkben évszázadokat töltött és ez a típus jórészt ebben az időben kerülhetett hozzánk. Az arányos testalkat középerős, a férfiak átlagos testmagassága 160-166 cm volt, ma már ennél lényegesen magasabb. A fej rövid és magas, a homlok középszéles, a nyakszirt kissé lapos, az arc közepesen hosszú, a járomívek oldalt kis mértékben kiállóak, lefelé elkeskenyedőek, a nagy orr közepesen húsos, az arc síkjából erősen kiáll. Az orrgyök és az orrhát középszéles, az orr vége többnyire meggörbült, a szemek viszonylag kicsinyek és a fül jellemzően eláll. A szem- és a hajszín sötétbarnás- fekete, a bőr világosbarna, a haj vastag szálú, egyenes lefutású vagy kissé hullámos, a testszőrzet, a szakáll és a szemöldök dús. Keletbalti típus A keletbalti (kelet-európai) embertani típus a kelet-európai sztyeppre jellemző antropológiai típus, amelyen a magyarok, a besenyők, a kunok és a jászok is éltek és keresztülhaladtak, de amely a magyarok ősi szálláshelyeire nem jellemző. Benczur Gyula e típust festette meg "a magyarnak". Ennek oka az volt, hogy ez a kelet-balti elem erősen keveredett a keletről hozott típusokkal és ennek köszönhetően magyarrá vált. A testalkat zömök, a férfiak átlagos testmagassága a történeti korokban 163-165 cm volt, ma ennél magasabb. A fej közepesen hosszú, az arc széles, ezt növeli a nem egyszer oldalt kiálló járomtájék. A szem az archoz képest kicsi, a szemek közötti távolság nagy. A színkomplexió világos; a szem szürkéskék ("vízszínű"), a haj hamuszőke, gyermekkorban világosszőke, a haj lefutása merev, vastag szálú. Az arc idősebb korban ráncosodik. Előfordulása 80-10 % körüli, de Palócföldön a szlávokkal való keveredés következtében elérheti a 35%-os gyakoriságot. A kelet- balti típus egyik sajátos változata a pontusi típus. *** Tóth Imre: Génjeink Az utóbbi két évtizedben a genetika rendkívül sokat fejlődött. Az eredmények egyre megbízhatóbbak lettek, az elvégzett vizsgálatok száma pedig nagyságrendekkel nőtt a korábbiakhoz képest. Mindez bennünket, magyarokat is érint, mert ugyan a hazai források ezen a területen is szűkösek, de a nagy nemzetközi populációgenetikai vizsgálatokba legtöbbször minket is bevontak. Ezek révén egyre több adat áll a rendelkezésünkre. Sokaknak talán meglepő, de ezek az adatok éles ellentétben állnak „hivatalos” történelmünkkel. A genetikai vizsgálatok ugyanis egyáltalán nem igazolják se „finnugor”, se „török” eredetünket. Azért nem, mert mi nem vagyunk se finnugorok, se törökök, és a genetika a finnugrizmussal és a turkológiával ellentétben valódi tudomány. A külföldi vizsgálatok közül a legismertebb a Semino-féle, 2000-ben elvégzett sorozat, mondhatni mérföldkő a nemzetközi összehasonlítások területén. Az általuk elvégzett Y-kromoszómás vizsgálatok szerint: "A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es – őskőkorszakbeli – ősapa leszármazottja. ...A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18, 11 %-a az EU-7, és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda. Mindez azt jelentheti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban itt élt férfiak utódja." (Dr. Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.) További fontos megállapítása volt a Semino-féle vizsgálatnak az, hogy az urali népekre jellemző TAT (EU13+EU14) a magyarokból teljesen hiányzik! Szabó István Mihály a következőképpen kommentálta mindezt: "2000-ben, a világ egyik legautentikusabbnak elismert folyóiratában, az USA-ban megjelenő Science-ben, Semino és 16 genetikus munkatársa közös közleményt tettek közzé. Kiterjedt összehasonlító populációgenetikai vizsgálataik alapján állást foglaltak az európai népek genetikai rokonsági kapcsolatairól… E vizsgálatok keretében, reprezentatív mintákon, genetikailag a magyar népességet is elemezték. Népünk vonatkozásában az alábbi megállapításokat tették: 1. A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak. 2. A magyar nép populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége (amire az Eu19 haplotípus – őskőkori genetikai marker – igen magas, kontinensünk népei között a magyarokban legmagasabb százalékarányban kimutatható jelenléte utal). 3. A magyar nép legközelebbi – genetikai szinten igazolható – rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép. Semino és társainak közlése az első olyan nyugat-európai tudósoktól származó kollektív állásfoglalás, mely a magyarság őseurópai származását ismeri el." Seminoék eredményeit persze máig kétségbe vonják azok, akik másra számítottak, de a későbbi vizsgálatok csak megerősítették őket. „Luigi Luca Cavalli-Sforza volt az első genetikus, aki a magyarság összetételéhez szólt hozzá. Fontos az a megfigyelése, hogy a magyar nyelv finnugor eredete és a mai nép európai jellegű genetikai összetétele eltér egymástól...” – írja a Magyar Tudomány 2008. októberi száma. „A genetikusok a magyarok esetében tudnak arról a látszólagos ellentmondásról, hogy míg a nyelvük és eredetük nem-indoeurópai, a genetikai összetételük viszont európai... Elgondolkodtató, hogy az EU19 marker a magyarokat a lengyelországi és ukrajnai recens népességhez kapcsolja (Semino et al., 2000; Bosch et al., 2006), márpedig azt komolyan senki sem gondolná, hogy a magyarok lengyel vagy ukrán, vagy fordítva: a lengyelek és az ukránok magyar származásúak volnának.” Itt most célszerű megállni, és a tényeket elválasztani a szövegkörnyezettől. Az ugyanis – feltehetően szándékosan – vakvágányra tereli a lényeget! Genetikailag olyan, hogy „indoeurópai” nem létezik. Nincs „szláv” sem, csak „európai” – értik ez alatt éppen a magyarságra legjellemzőbb haplotípusok csoportjával jellemezhető népeket. Ezzel szemben az idézett szöveg azt sugallja, hogy nyelvünk és eredetünk mégsem európai, azaz mi valójában nem Európából származunk. Vegyük észre: ez csak az eddig hirdetett hamis történelem állítása, ami – ha jól figyeltünk – éppen most cáfoltatott meg! Kiderült ugyanis, hogy a mai magyar nép genetikailag európai, sőt, „őseurópai”. (Természetesen a nyelvünk is az, de erről majd később.) „Elgondolkodtató, hogy az EU19 marker a magyarokat a lengyelországi és ukrajnai recens népességhez kapcsolja...” (Itt valamiért kihagyták a horvátokat, az osztrákokat, a szerbeket és a szlovákokat.) Bizony, elgondolkodtató! De ha már tudjuk, hogy őshonosak vagyunk a Kárpát-medencében, és hogy az újkőkori őseink innen terjeszkedve népesítették be a környező területeket is, akkor ez nem is annyira meglepő, mint inkább magától értetődő! Hozzájuk tartozunk, pontosabban ők hozzánk. Legközelebbi genetikai rokonaink, és ezt nem lehet semmiféle ázsiai magyar betolakodással megmagyarázni! Ha mi onnan jöttünk volna, akkor nekik is onnan kellett volna jönniük. Ha viszont ők nem, akkor mi sem! Ezt diktálja a tiszta logika. A Magyar Tudomány szerkesztői ezúttal is élnek a régi finnugrista módszerrel: a más véleményen lévők szájába adnak egy állítást, amit aztán ők maguk cáfolnak, miközben igyekeznek nevetségessé tenni „ellenfeleiket”. Ezzel itt egyúttal meg is kérdőjelezik a kényszerűen beismert tényt: „...márpedig azt komolyan senki sem gondolná, hogy a magyarok lengyel vagy ukrán, vagy fordítva: a lengyelek és az ukránok magyar származásúak volnának.” Olyannyira nem, hogy ezt nem is állította senki. Ami viszont a közös génekből feltétlenül következik az az, hogy ezek a népek és a magyarok részben közös ősöktől származnak. Nézzük ezek után a hazai vizsgálatokat! Hazai kutatóink kezdetben mindenáron a honfoglalók csontjaiból akarták meghatározni a magyar géneket. (Az „urali gén” megtalálására úgy nyilván több esélyük volt, ők pedig mindenáron azt keresték. Persze, ők sem találták.) Nyilvánvaló azonban, hogy ha mi, mai magyarok valóban a saját őseinket keressük, akkor mindenekelőtt a saját jellemzőinket kell meghatároznunk, azokból kell kiindulnunk! Már csak azért is, mert nem kizárólag a honfoglalók utódai vagyunk, ezt már régen tisztáztuk. És hogy az eredményeket ne lehessen félremagyarázni, szögezzük le azt is: géneket nem lehet „kölcsönözni”, „átvenni”, stb., csak és kizárólag örökölni! Azok teljes egészében a valódi őseink hagyatékai. Leegyszerűsítve és megfordítva a képletet, azt is mondhatjuk, hogy amilyenek mi vagyunk, olyanoknak kellett lennie az őseinknek is. (Ezért is nem lehettek alacsony termetű, görbe lábú mongolidok.) „A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és valamennyiüknek jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg. Ez egyértelműen a mai magyarság genetikailag európai eredetét jelzi.” – olvashatjuk a Magyar Tudomány említett számában. Fontos észrevenni: a székely és a magyar nem különbözik egymástól! „Súlyos történeti következtetést készít elő a körülmény, hogy a Raskó és csoportja által sikeresen izolált 27 db 10–11. sz.-i genetikai mintán belül az egyik legjelentősebb csoportot az európai lakosság legősibb rétegére utaló markerek jelentik, s mindössze két egyéné mutat ázsiai eredetet. ...Tehát a mai magyarság szerológiai, és genetikai összetételében egyértelműen kimutatott európai jelleg, ugyanakkor az ázsiainak hiánya nem egyedül az eltelt ezer év keveredéseinek köszönhető, hanem már a honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt.” Hogy is van ez? „...a Kárpát-medencébe érkező ázsiai eredetű csoportok genetikai lenyomata természetes módon kihígulhatott. Kérdés azonban, hogy ez a hígulási folyamat egyenletes módon, évszázadonként csökkenő tendenciát mutatva ment végbe, vagy már az Árpád-kor első évszázadának végére minimálisra csökkent az ázsiai eredetű népességcsoportok aránya. Ez utóbbi esetben ugyanis arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Kárpát-medence népessége nagyságrendileg múlta felül az újonnan érkezők számát...” Igen, erről van szó. A Kárpát-medence lakossága nagyságrendileg múlta felül a honfoglalók számát, ezért a mai magyarság őseinek is elsősorban őket kell tekintenünk. Ne tagadjuk meg azért Árpád népét sem! Ázsiai eredetük máig is csak hipotézis, lehet, hogy tévedés, és így könnyen előfordulhat, hogy csak ezért nem találják genetikai nyomaikat! Talán ők is csak hazatértek őseik földjére... 2009.02.15 |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||