linkajánlólapszerkesztéskapcsolatlapfórum

lapok ábécében

régiók

bejelentkezés

lapstílus

apróhirdetés

autó

állat

család

egészség

étkezés

film

fórum

gazdaság

hírek

humor

időjárás

ingatlan

informatika

internet

könyv

közélet

kultúra

menetrend

munka

műsor

oktatás

pénzügyek

szabadidő

szállás

szolgáltatás

szótár

társkereső

térkép

tudomány

utazás

vásárlás

zene

Bakay.Kornél.linksite.hu
ásatás beszéd előadás életrajz
értékelés fénykép levél művek
portál   rokon lapok konkurrens lapok


INGYENES
HIRDETÉS

1. számú hely


INGYENES
HIRDETÉS

2. számú hely


INGYENES
HIRDETÉS

4. számú hely
ásatás
Somogyvár /nemzeti műemlék.hu/
 
beszéd
Bakay Kornél a Kossuth téren /indavideo.hu/
 
előadás
A históriai ámítás legújabb trükkjei /barikad.hu/
A Szent Korona rádióban /szentkorona rádió.com/
Dr. Bakay Kornél Székelyudvarhelyen /hvim.hu/
 
életrajz
Élete /magyar táltos.info/
Önéletrajz /election.hu/
Önéletrajz /eu-parlament.hu/
 
értékelés
Bakay Kornél és a tamgák /tudós.virtus/
Leltárhiány /virtus.hu/
fénykép
Bakay Kornél fényképe /választás.hu/
 
levél
Öncenzúrázó és filoszemita lett a Strabag Nemzet /arpadvonal.hu/
 
művek
A kihirdetett magyar őstörténet alkonya /baranta.net/
A középkori Kőszeg. Nyíregyháza, 2001.
A Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület rövid története, 1868–1993. Kőszeg, 1993. Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület
A magyar államalapítás. Bp. 1978. Gondolat
Az Árpádok országa és őstörténetünk titkai. Nyíregyháza, 2000. MBE
Bakay Kornél - Csajághy György - Molnár V. József - Nagy Gyula: Történelem 6. osztályosoknak - Alternatív történelem tankönyv. Bp. 2005. LGyE
Bakay Kornél – Harangozó Imre – Molnár V. József: Történelem 5. osztályosoknak – Alternatív történelem tankönyv 11-12 éves gyermekek számára. Bp. 2004. LGyE
Bakay Kornél - Varga Géza – Rabló, nomád hordák inváziója avagy A kincses Kelet örököseinek honalapítása? Bp. 1997. Írástörténeti Kutatóintézet
Bendefy László - magyarság kaukázusi őshazája Gyeretyán országa. (Bakay Kornél bevezetőjével) Bp. 1999.
Békés megye régészeti topográfiája (Szerk.: Bakay Kornél) Bp. 1982. Akadémiai Kiadó
Castrum Kwszug a kőszegi felsővár és a milléniumi kilátó. Kőszeg, 1996. Vár Múzeum
Feltárul a múlt? A múlt jövője. Bp. 1989. Múzsák
Finnugor gyökereink /szebb jövőért.net/
Hogyan lettünk finnugorok? /angelfire.com/
Honfoglalás- és államalapítás-kori temetők az Ipoly mentén. Szentendre, 1978. Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága
Képek Kőszeg történetéből A Jurisich Miklós Múzeum állandó kiállítása Kőszeg-Vár Bilder aus der Geschichte von Kőszeg Die ständige Ausstellung des Jurisich Miklós Museums Kőszeg-Burg. Szombathely, 1983. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága
Kik vagyunk, honnan jöttünk? /openlibrary.org/
Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Szombathely, 1994. Tradorg-e & Tikett
Kőszeg, a Kőszegi-hegység műemlékei, nevezetességei. Bp. 1998.
Kőszeg, Burg und Stadtmauern. Veszprém, 1988.
Kőszeg, Jurisics vár. Veszprém, 1985.
Kőszeg, középkori védművek. Veszprém, 1985.
Kőszeg, polgárházak, paloták. Veszprém, 1986.
Lovasíjászat és őstörténet /karahun.hu/
Magyar múlt-magyar jövő millenniumi emlékmű Velem-Novákfalva. Szombathely, 2001. Yeloprint
Magyarnak lenni, büszke gyönyörűség!
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség! Pomáz, 2004. Kráter Műhely Egyesület
Népünk eredete és Kárpát-medencei állama /axelero.hu/
Népünk eredete és Kárpát-medencei állama /magyar megmaradás.eoldal.hu/
Nyugat-Dunántúl egyházi művészete Kőszeg Tábornokház. 1980. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága
Őstörténetünk régészeti forrásai I-II. 1997. MBE → I-III. Bp. 2004, 2004, 2005. László Gyula Egyesület
Ragyogj cserkészliliom! Debrecen, 1989. Metrum
Régészeti tanulmányok a magyar államalapítás kérdéséhez. Pécs, 1965.
Sacra Corona Hungariae. Kőszeg, 1994. Vár Múzeum
Scythian rattles in the Carpathian Basin and their eastern connections. Bp. 1971. Akadémiai Kiadó (Amsterdam: Hakkert)
Somogy néprajza (Főszerk.: Bakay Kornél). Kaposvár, 1975. Somogy Megyei Múzeumok Igazgatósága
Somogyvár, Bencés apátság romjai. Veszprém, 1985.
Szász Béla-A húnok története Attila nagykirály [a bev. tanulmányt írta és az irodalomjegyzéket átdolgozta Bakay Kornél]. Bp. 1994. Szabad Tér (Bp. 2001. Gede Testvérek)
Szent László király somogyvári apátsága. Székesfehérvár, 1993.
 
portál
Bakay Kornél /wikipedia/
 
rokon lapok
Erdélyi István /linksite.hu/
Götz László /linksite.hu/
Kiszely István /linksite.hu/
Sipőcz Katalin /linksite.hu/
Vásáry István /linksite.hu/
 
konkurrens lapok
Bakay Kornél /wikipedia/
 
a lap leírása:
A népszerű régész újabb kötetében a tamgákat is felhasználja a sztyeppi történet tisztázásához, de a tamgakutatás előzményeit szelektíven (nem a valóságos súlyuknak megfelelően) ismerteti.

1. ábra. A 48-as katalógusszámú szilágysomlyói hun boglár, a Nimród tamga két változatával; az egyik a hun uralkodó nemzetségjele lehet, a másik pedig a vele vérszerződést kötő, vagy véle rokonságban lévő gepida uralkodóé; a tamga alsó része az Orion csillagképet (az Orion övének nevezett három csillagot, valamint az ősapa két lábát és a hímtagját) ábrázolja és a dinasztia jelképe; a tamga felső része az adott uralkodó személyét azonosítja; Bakay Kornél professzor úr ezt az ábrát és a hozzá fűzött magyarázatunkat is ismeri, de arra nem hivatkozott, vagy inkább letagadta; eredményeinkből csak a hun-magyar azonosságra vonatkozó következtetést és a tamgák szerepének hangsúlyozását találjuk meg a kötetében


Bevezető

A finnugrizmus legfontosabb célkitűzése a hun-magyar azonosság - s ami ezzel egyet jelent: a magyar őskultúra - letagadása. Ezért nem hajlandó a magyarországi akadémikus kutatás a székely rovásírással és általában a magyar jelkinccsel tudományos igényességgel foglalkozni - mert az íráskultúránk léte alapjaiban cáfolja a finnugrista őstörténeti hipotézist.

Amikor egy-egy tudósunk - finnugrista neveltetését megtagadva - szembeszegül az akadémikus történelemhamisítókkal, szükségképpen(?) eklektikus életművet hoz létre. A legjobb akarattal is csak lassan, fokozatosan, vagy részlegesen képes megszabadulni a finnugrista béklyótól. Egyetlen ember ugyanis aligha tudja tudományos műhelyek évszázados - el nem végzett - tevékenységét pótolni.

Jól tanulmányozható ez a helyzet a magyar jelkinccsel foglalkozó alternatív művekben. A finnugrista szubkultúrában ugyanis nem lehet valós ismereteket szerezni a magyar írástörténetről, mert - mint azt már Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is megfogalmazta - a tudomány (helyesen: a "tudomány" - VG) nem ismeri a székely írást.

Amikor egy szakadár kilép a finnugrista áltudomány köréből, csak ezt a semmit tudja magával hozni például a székely írás eredetével kapcsolatos kérdéskörben. A Bakay Kornéléhoz hasonló heroikus vállalkozásba kezdő tudós feladata egyébként is embert próbáló. A részeredményeket felmutató alternatív kutatás eredményeire és a hagyomány adataira támaszkodva lényegében egyedül kell leírnia a valódi magyar őstörténetet, annak majd minden részterületével egyetemben.

A legnehezebb helyzettel - bár ezt talán észre sem veszi - az írástörténet terén találja szemben magát. Az egyéni adottságain múlik, hogy a rá váró hatalmas feladatot milyen fokon oldja meg.


Őstörténetünk régészeti forrásai

Három éve jelent meg Bakay Kornél professzor úr régészeti könyvsorozatának (Őstörténetünk régészeti forrásai) harmadik kötete. Ez a kötet részét képezi egy, a nemzeti hagyományt és a modern tudományos eredményeket ötvözni kívánó tankönyvsorozatnak, amelynek kiadását korábban a finnugrista cenzúra megakadályozta.

A László Gyula Történelmi és Kulturális Egyesület volt az, amelyik a sorozatos visszautasítások után anyagi tőkéjével az elképzelés mellé állt. Ennek köszönhetően a tankönyvcsomag első része napvilágot láthatott. A kötetek terjesztésébe, forgalmazásába a nemzeti könyvesboltok hálózata, köztük a Püski Kiadó is beszállt. 2004-ben, a sorozat első elemeként került piacra Bakay Kornél - Harangozó Imre - Molnár V. József: Történelem 5. osztályosoknak (Alternatív történelem tankönyv 11-12 éves gyermekek számára) c. könyve. Ezt követte 2005-ben a 6. osztályosok számára írt munka Bakay Kornél – Csajághy Gyula – Molnár V. József és Nagy Gyula tollából. Bakay Kornél nemcsak íróként vett részt a sorozat elkészítésében, hanem főszerkesztőként is jegyzi a két tankönyvet. Mellettük néhány egyetemisták számára készült könyv is napvilágot látott a tollából: az Őstörténetünk régészeti forrásai I-III. címekkel. Ezeket a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetemén jegyzetként használják.

A jegyzetsorozat egyértelművé teszi a szerzők elkötelezettségét a valódi - nem finnugrista - őstörténetünk felvázolására. Ma már nem érdemes olyan felsőoktatási intézményben történelmet tanulni, ahol ezek a kötetek nem szerepelnek az ajánlott olvasmányok között.

E cikknek azonban nem az a legfontosabb célja, hogy dicsérje a fenti sorozatot, vagy annak utolsóként megjelent majdnem kitűnő elemét; hanem azt kívánja elérni, hogy a kötet következő kiadása mentes lehessen egyes - elsősorban írástörténeti vonatkozású - hibáktól és hiányoktól.


Kritika

A szerző életművét ismerve úgy is fogalmazhatunk, hogy a sorozat kitűnő, sőt egyre kitűnőbb, mert a szerzőnek a hun-magyar kapcsolatokról alkotott véleménye az utóbbi időben pozitív (a valóságnak jobban megfelelő) irányt vett.

Úgy gondoljuk, hogy ez a fordulat a segítségünkkel, vagy az eredményeink elsajátításával történt, amit a professzor úrnak illett volna megemlítenie a kötetében. Nem tennénk ezt szóvá, ha a professzor úr - korábbi szokása szerint és az erről küldött levele alapján (amelyben arról tájékoztat, hogy a továbbiakban nem számíthatunk a munkásságunk általa történő értékelésére) - nem szándékosan mellőzné a tőlünk átvett és felhasznált eredmények forrásának megjelölését. Úgy gondoljuk, hogy ez esetben megengedhető és illő tisztázni, kinek a tollával is ékeskedik a professzor úr. Azért is szólnánk, ha valaki a pénztárcánkat venné ki a zsebünkből, pedig abban legfeljebb egy havi munkánk eredménye szokott lapulni. A professzor úr azonban több évtizedes munkánk eredményét hasznosítja a forrás megjelölése nélkül.

Jól érzékelhető a professzor úr munkáiban egyfajta szelekció. Elsősorban és túlhangsúlyozottan negatívumokat említ az általa nem tisztelt kollégái (például Erdélyi István) munkásságából. Azonban már ezt az említést is a szakmai elismerés jeleként kell nála értékelni (mert Bakay Kornél nem a szakmai eredményt, hanem a szakirányú végzettség létét, vagy nem létét tekinti választóvonalnak). Az általa végzettség nélkülinek gondolt kutatókról és megállapításaikról akkor sem feltétlenül emlékezik meg, ha az eredményeiket ismételten felhasználja. Mi úgy gondoljuk, hogy a tudományban minden tudományon kívüli szempontú prekoncepció és részrehajlás (például a szakképzettség előnyben részesítése a szakmai teljesítménnyel szemben) megengedhetetlenül dilettáns eljárás.


A hunok nyelve

Nem is oly régen még - egy Harmatta-cikkre hivatkozva - Bakay Kornél professzor úr úgy foglalt állást egy tanulmányában, hogy úgy látszik, a hunok mégis csak iráni nyelven beszéltek.

Azért írhatta ezt, mert nem vette komolyan a magyar krónikák állításait a hunok és a magyarok azonosságáról és nem értékelte helyesen a krónikáink állításait alátámasztó hun-avar-magyar régészeti anyagot sem; helyette felült a Harmatta János professzor úr által közzétett és az egyetemeken tanított téveszméknek.

Nincs ebben különös, hiszen ez következik az egyetemi oktatás tudományellenes és történelemhamisító irányultságából; de ugyanezt kényszeríti ki a kontraszelektált szakma közvélekedése is. Egy régész számára, akit a tanulmányai és az egzisztenciája ehhez a "tudományos" világhoz kötnek, nem könnyű átlátni a körmönfont finnugrista következtetésláncokon és még nehezebb fellépnie ellenük. Annál nagyobb az érdeme Bakay Kornél professzor úrnak, hogy ez (legalább a nyugdíjazáshoz közeledvén) sikerült neki. Bírálóiban azonban felmerülhet a gyanú, hogy a korábbi álláspontjához hasonlóan ezt a fordulatot sem támaszthatja alá kellő mélységű szakmai meggyőződés és elegendő adat.

A szerző egykori - iráni nyelvet feltételező - álláspontjának az a magyarázata, hogy Harmatta János professzor úr - akinek a látása megromolhatott - találni vélt Bóna István könyvében (A hunok és nagykirályaik, 1993.) közölt fényképeken 15 hun rovásfeliratot. Ezeket a nem létező feliratokat - nemzetközi hírű iranista lévén - iráni nyelven olvasta el és rájuk alapozván kijelentette, hogy a hunok iráni nyelvűek voltak. Ezt aztán Bakay Kornél professzor úr - az akadémikus professzor urak régi jó szokása szerint - minden ellenőrzés nélkül a fent említett módon megismételte egy tanulmányában.

A mi könyvtárunkban e Bóna-féle hun kötetnek mind a magyar, mind a német kiadása megtalálható; s a Harmatta-cikket is, meg a Bakay-cikket is frissiben elolvastuk. Mindkét alkalommal elbámultunk, mert Bóna István kötetét jól ismervén tudtuk, hogy a mondott fényképeken egyetlen hun rovásfelirat sincs. Amikor a kezünkbe kerül egy hasonló kiadvány, az az első dolgunk, hogy tüzetesen végignézük, akad-e benne bármi is, ami rovásfeliratra emlékeztet - de ebben a Bóna-kötetben nem voltak benne a Harmatta professzor által látni vélt feliratok. A fenti cikkeket olvasván is azonnal emlékeztünk rá, hogy abban a kötetben senki nem találhatott ilyen rovásfeliratokat.

Érdekes, hogy Bakay Kornél professzor úr emlékezete nem ugyanígy működött a Harmatta-cikk olvasásakor - bár a Bóna-kötet alapos ismerete a szakterületéhez tartozott volna. A cikke megírásakor azért nem ellenőrizhette Harmatta állításait, mert az lehet a meggyőződése, hogy a szakképzettséggel rendelkezők megállapításai hivatalból igazak; ellentétben a "dilettánsokéval", akikkel szemben a tudományos etika sem kötelező.

Ma már sajnáljuk, hogy Harmatta professzor úrtól annak idején nem kérdeztük meg, miért ír nem létező hun rovásfeliratokról. Nem ismertük őt eléggé és nem tudtuk, hogyan is fogjunk egy ilyen kényes feladathoz, ezért csak halogattuk a dolgot. Ma már - sajnos - senki sem kaphat választ a rokonszenves professzor úrtól arra a kérdésre, hogy miként jelenhetett meg hasonló légből kapott feliratokat ismertető cikkeinek sora "tudományos" folyóiratokban.

Bakay Kornél professzor úrral közelebbi kapcsolatban voltunk, ezért őt telefonon tájékoztattuk a tévedéséről. Megköszönte a tájékoztatást, ahogy ez úriemberhez illik. Visszatekintve a dologra, ma úgy véljük, hogy ez az eset is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Bakay Kornél professzor úr elgondolkozott a szkíta-hun-magyar azonosság kérdéséről és átértékelte a vonatkozó forrásokat és régészeti leleteket.

Volt egy másik eset is, ami megenged hasonló következtetést. Egy somogyfajszi konferencián tartott előadásában Bakay Kornél kijelentette, hogy nem maradt ránk olyan vitathatatlan nyelvemlék, amelyik hun szöveget tartalmazna. Ez azért lepett meg bennünket, mert korábban személyesen adtuk át neki azokat a köteteinket, amelyekben ilyen nyelvemlékeket mutatunk be. Amikor az előadás után megkérdeztük tőle, hogy ezeket miért tekinti nem létezőknek, azzal válaszolt, hogy azok nem vitathatatlanok. Amikor visszakérdeztünk, hogy van-e bármi, ami vitathatatlan a magyar, vagy más nép őstörténetében, akkor beismerte, hogy nincs. Nem tettük hozzá (mert magától értetődik), hogy ha az egyenlet minkét oldalán szerepel a vitathatatlan jelző, akkor azt el lehet hagyni belőle. Amiből az következik, hogy a hunok nyelvéről szólván meg lehet említeni legalább a senki által nem vitatott budapesti hun jelvényen székely betűkkel szereplő magyar nyelvű "éSZAK" szót.

Ezt az emléket öt régész minősítette hunnak, vagy hun korinak, közöttük Bakay Kornél professzor úr is. Éppen tíz évvel ezelőtt közöltük először, egy azóta a negyedik kiadásban megjelent és folyamatosan kapható kötetünkben (A székely rovásírás eredete). 2001-ben megjelent a nyelvemlék újabb (azonos) ismertetése "A székelység eredete" c. kötetben is, amelyiknek most fogy a második kiadása, s amelyik szintén folyamatosan megtalálható a boltokban. E kötetekből Bakay Kornél professzor úr elsőként kapott tiszteletpéldányt. A leletet értékelő tanulmányunk megtalálható a neten is, kitűnő fényképpel és grafikával egyetemben ( Budapesti hun jelvény). Bakay Kornél professzor úrnak is, meg a nem létező szakértőknek is éppen elég idő állt a rendelkezésükre, hogy ezt a nyelvemléket a saját ízlésüknek megfelelően értékeljék és az álláspontunkat megcáfolják, ha azt vitathatónak tartották volna.

Ha ezt a cáfolatot mégsem volt képes megírni senki, akkor annak több oka is lehetett. Az egyik az, hogy (mint azt Püspöki Nagy Péter és Sándor Klára is leírta már) az akadémikus tudomány képviselői nem értenek a székely rovásírás hoz, ezért hozzá sem mernek szólni a kérdéshez. A másik ok az lehet, hogy nem akarnak lealacsonyodni egy "dilettáns" által írt tanulmány cáfolatához (ezzel azonban elismerik, hogy nem fontos számukra e lelet bemutatása, nem fontos számukra az igazság kiderítése). A harmadik ok az, hogy megértették: ez a lelet cáfolja a finnugrista őstörténeti hipotézist, de ennek beismerése a szakmai karrierjükbe kerülhet.

Ebben az esetben azonban mégis csak azt kell megállapítani a szakma évtizedes hallgatása miatt, hogy bár a lelet és az általunk adott értelmezése elvileg - mint bármi más - vitatható lenne, de ennek ellenére nem vitatott. Amiből az a másik következtetés vonható le, hogy a lelet közlését követően a hunok nyelvéről írt "tudós" munkák - lévén szó egy rendkívül fontos leletről - a közönség tudatos félrevezetésének is tekinthetők, ha a székely írással írt hun szövegeket nem említik. Nem menti ezt a "kutatói" magatartást, hogy ezzel az írással nem tudnak sem írni, sem olvasni.

Bakay Kornél professzor úrnak a hun nyelv kérdésében elfoglalt álláspontja pozitív fordulatot vett az eltelt évek alatt: az iráni jellegű hun nyelv hipotéziséről a magyar kapcsolat kiemelésére váltott. A finnugristáktól örökölt, a székely írásemlékekkel szembeni indokolatlan ódzkodása miatt azonban e mögül az újabb álláspontja mögül is hiányzik a kézenfekvő alátámasztás (a rovásírásos hun nyelvemlékek felsorolása).


A székely írás szerepe a régészeti tárgyak leírásában

Bakay Kornél külön fejezetet szentel most tárgyalt kötetében "A szkíta-hun-avar kultúrkör" kérdésének. A fejezet elején hatalmas tárgyi tudással; a hazai és a külföldi publikációkat és régészeti leleteket kitűnően ismerve; briliáns megfogalmazású, veretes érveléssel utasítja a lomtárba Bálint Csanádnak a nagyszentmiklósi kincsről írt terjedelmes kötetét - amelyben a valótlanságok is nagy méretűek. Amikor azonban Bakay Kornél vitatkozik Bálint Csanád állításaival, feltűnő módon tartózkodik az írástörténeti tanulságok felhasználásától, amelyek pedig kézenfekvően alátámasztanák az álláspontját.

Például ezt írja Bálint Csanád könyvét bírálva: "Jellemző példa a magyar turul-ábrázolások kezelése, amelyről a vizsgált könyv szerzője egyszerűen kijelenti: "semmilyen alapunk sincs annak feltételezésére, hogy (a rakamazi korongon) valóban a turulmonda ábrázolásával lenne dolgunk."

Az még menthető lenne, hogy nem említi meg a " Miről ismerhető fel a turul ?" c. tanulmányunkat, amelyben az ábrázolásokon szereplő, székely rovásjelekkel rokon szimbólumok (szójelek) segítségével cáfoljuk Bálint Csanád "tudományos" nihilizmusát. Hiszen elkerülhette a figyelmét, vagy legyinthetett egyet, amikor alatta a nevünket olvasta.

Az azonban nem menthető, hogy maga Bakay Kornél tőlünk függetlenül nem ismerte fel e jeleknek a szerepét. Az írni olvasni tudás akkor is kötelező erény (egy magyar régész számára különösen), ha a székely írásról van szó - mert egyébként vakon tapogatózik a hasonló régészeti kérdések eldöntésekor.

Ő maga olvassa Bálint Csanád fejére a következőt: "Miért alaptalan és reménytelen a korsókon látható jelenetek értelmezésére vállalkozni? Miért van akkor régészet és őstörténet, ha eleve le kell mondanunk az ábrázolások és jelenségek szellemi hátterének értelmezéséről? A régészeti tény és az arra épülő történeti interpretáció két össze nem tartozó elem volna?"

A régészeti tárgyakon (és a vitatott turulábrázolásokon is) megtalálható - székely rovásjelekkel rokon - ősvallási jelképek éppen ezt a szellemi hátteret fejezik ki. Különös szerencsénk van, hogy ezeket a székely jelek alapján el tudjuk olvasni, vagy legalább képesek vagyunk az értelmezésükre. Ezért joggal kérdezhetjük meg ugyanezt Bakay Kornéltól is, de most már a székely jelek előképeire értve:

Miért nem hajlandó a turulábrázolásokon és más régészeti tárgyakon lévő ősvallási jelképek értelmezésére, az ilyen irányú kutatások eredményeinek a figyelembe vételére? E jelkincs és az értelmezésük nem tartozna hozzá az őket hordozó régészeti leletek leírásához?


A magyar jelkincs tanúságának tudatos mellőzése

Azt, hogy Bakay Kornél tudatosan nem veszi figyelembe a székely jelek által nyújtott segítséget, két eset alapján is állíthatjuk.

A most értékelt kötete megjelenése előtt felajánlottuk neki az írástörténettel foglalkozó fejezetekhez a lektori segítségünket, de azt arra hivatkozva utasította el, hogy lektornak megfelelően szakképzett embereket szoktak felkérni. Ez valóban figyelembe vehető szempont, ha a szakmai eredménynél fontosabb a finnugrista szakmai közvélemény ítélete.

Egy másik hasonló eset volt az, amikor az egyik kötetünkből a megkérdezésünk nélkül átvette és a sajátjaként közölte a jogar kristálygömbjébe vésett oroszlán általunk rajzolt grafikáját. E grafikát annak illusztrálására mutattuk be a kötetünkben, hogy a székely jeleket a különféle állatábrázolásokon az ősvallási mondanivaló kifejezésére használták eleink az eurázsiai sztyeppén (ilyen jelek vannak a Bálint Csanád által vitatott turulábrázolásokon is). Bakay Kornél ebből az összefüggésrendszerből csak a jogar oroszlánját emelte ki, a jeleket illető magyarázatunkat már nem vette át, nem is vitatta. Ebből egyfajta értékítélet és érdeklődéshiány állapítható meg - bár a turulok legjobb értelmezéséhez éppen erre az érdeklődésére lett volna szükség.

A magyar jelkincs felhasználásától való ódzkodás a finnugrista iskola hagyománya. Bakay Kornél - a jelek értelmezéséhez szükséges tudás hiányában - a finnugristáktól örökölt zsigeri ellenérzés szellemében nyilvánul meg az ősvallásunk legszentebb jeleit látván. Nem látjuk be, hogy ezt a nemzet- és tudományellenes magatartást miért szükséges egy egyébként kitűnő tankönyvsorozat segítségével újabb generációknak továbbadni.


2. ábra. A jogar kristálygömbjébe vésett oroszlán általunk készített rajza; a rajta látható kacskaringó alakú jel a székely "j" rovásjel megfelelője, a magyar jó szó jele, Istenünk állandó jelzője; a hasonló állatábrázolások Kínától a Kárpát-medencéig megtalálhatók, jelkészletük szinte az egész székely ábécét kiadja, de a régészek nem figyeltek fel rá; Bakay Kornél ezt az ábránkat sajátította el a megkérdezésünk és az írástörténeti következtetéseink megemlítése nélkül


A jelkészlet szerepe a magyar őstörténet legkorábbi szakaszainak felvázolásakor

Nagy utat tett meg Bakay Kornél professzor úr, amíg az hunok "mégis csak" iráni nyelvétől eljutott annak kijelentéséig, hogy "az egzakt módon bizonyított ősi nyelvi és genetikai kapcsolatok ... napirendre tűzik a szkíta-magyar, hún-magyar, avar-magyar, sőt a sumer-protomagyar érintkezések és rokonságok tudományos vizsgálatát is, hiába rugkapálnak a mérvadónak mondott történészek!"

Nyugtázhatjuk, hogy a szerző a nemrég még tipikusan dilettánsnak mondott (de ennek ellenére az egyik lehetséges útnak tekinthető) hipotézist idézi és vallja a kitűnő Zakar András, Götz László és társaik eredményei alapján. Ez már egy ilyen kor: a "dilettáns" bizonyul tudósnak és a "tudós" dilettánsnak.

Sajnos azt is nyugtázni kell, hogy Bakay Kornél most is elmulasztja a lehetséges konkrét írástörténeti vonatkozású alátámasztások közlését, ezért az álláspontja nem annyira pontos, mint amennyire az lehetséges lenne. Úgy is fogalmazhatunk, hogy nem lehet félig "dilettáns" álláspontot elfoglalni, a megkezdett úton végi kell menni - ha az egykor volt valóság tisztázása a cél.

A szerző most sem vállalkozott az általa hivatkozott mű érveinek ellenőrzésére és megértésére, a különféle hipotézisek közül most is a tekintélyelv alapján választhatott. Ha egy rokonszenves tudós ír valamit (Harmatta János helyett most Szabó István Mihály), amit egy ideje már mások is emlegetnek, akkor ahhoz érdemesnek gondolhatta csatlakozni. Neki magának azonban talán nincs is erről saját álláspontja. Az előző eset alapján az is feltehető, hogy a hivatkozott műben felsorakoztatott érveket el sem olvasta, meg sem értette és azok továbbgondolására sem képes.

A Bakay Kornél által fel nem sorolt adatok közül különösen hiányoljuk az írástörténeti összefüggések megemlítését. A székely írás kapcsolatai ugyanis most is lehetőséget nyújtanak a felvázolt őstörténeti hipotézis ellenőrzésére (cáfolatára, kiegészítésére, vagy alátámasztására).

A Pireneusokban lévő Mas d'Azil-barlang 20 ezeréves, valamint az amerikai indiánok 40-12 ezer éves jelkészlete egyaránt olyan szoros kötődést mutat a székely írással, hogy az lehetetlenné teszi a Bakay Kornél által óvatosan vázolt őstörténeti kép elfogadását. A magyarság elődei nem vándorolhattak a sztyeppére és Eurázsia belső területeire a Kr. e. III. évezred táján, mert ez túl kései időpontnak tűnik a magyarok által kialakított írás őskőkori elterjedéséhez képest. Az írástörténeti kép csak a "legdilettánsabb" állásponttal (a paleolitikumban több kontinensen elterjedt magyar kultúra hipotézisével) magyarázható. Bakay Kornél utal is arra, hogy a magyar nyelv őse talán már az afrikai kezdetek idején, tehát mintegy 100 ezer évvel ezelőtt elkülönült a többi nyelvtől (amiben " A finnugor elmélet alkonya" c. kötetünkben kifejtetteket is követi). Azonban meg sem kísérli felvázolni, hogy hol voltak és mit tettek eleink a fehér foltnak meghagyott 95 ezer év alatt. Pedig ebben nem csak az írástörténet, hanem a Czeglédy Katalin eurázsiai földrajzi nevek alapján felvázolt nyelvtörténete is adhatott volna támpontokat.

Ismét azt látjuk, hogy a professzor úr - az írástörténeti adatokkal szembeni indokolhatatlan finnugrista tartózkodás szellemében - elmulasztja a jól felhasználható írástörténeti adatok ismertetését és értékelését. Így azonban a kötetében felvázolt őstörténeti koncepció nem azonos a tudomány legújabb álláspontjával, nem nyújt igazán hiteles képet, csupán innen-onnan összeszedegetett, meg sem értett ötletmorzsák halmazának tűnik.

.
A tamgák említése

1989-ben írtunk első ízben a Nimród tamgáról. Ezt a fontos témát később is, többször is elővettük. Például "A magyarság jelképei" c. kötetben, amelynek egyik lektora Bakay Kornél professzor úr volt, külön fejezetet szenteltünk neki. Kimutattuk, hogy ez a tamga uralkodói nemzetségjel volt, s az ősapánkkal egynek vélt Orion csillagképet ábrázolja (akit a sumerek is Ninurtával - azaz Nimróddal - azonosítottak). A 149. ábrán bemutattunk egy XII. századi magyar ezüstdénáron lévő változatát, a 153. és 154. ábrán pedig türk és bolgár-török változatokat közöltünk; feltételezve, hogy mindegyik néphez a hunoktól került. Megemlítettük Kézai megjegyzését is, aki szerint Attila hun uralkodó magát Nimród leszármazottjának vallotta. "A székelység eredete" c. kötetünkben azt is közzétettük, hogy a hunok által készített 48-as katalógusszámú szilágysomlyói bogláron két változata is megtalálható a Nimród tamgának. A közös nemzetségjel használata egyértelmű alátámasztása Kézai adatának, valamint a hun-magyar dinasztia folyamatosságának és azonosságának.

Bakay Kornél ismerte ezeket az adatokat, ezért érthető, hogy miért változtatta meg a hunok nyelvéről alkotott korábbi álláspontját. Az is világos, hogy miért írja a most tárgyalt kötetében, hogy " A tamgák kétségtelenül a genetikai rokonság jelzői".

Az azonban már érthetetlen, hogy miért írja ezt a tamgákról szólván: " A tamgák szerepét és jelentőségét tulajdonképpen mindmáig alig ismerték fel" (311.oldal). Ez a megállapítása a tények tudatos letagadása és az olvasóközönség sajnálatos félrevezetése.

El kellene gondolkoznia azon, hogy tudományon kívüli szempontok által vezérelve szabad-e történelmet tanítani.

Varga Géza írástörténész

A fenti cikket elküldtem a levelezőlistámon lévő címekre is s az alábbi válaszlevél érkezett rá, illetve levélváltás zajlott le rajta:

*******************

Drága Főszerkesztőm, remélem nem akarod ezt Varga-féle firkálmányt közölni ?!?! Ne tedd meg, mert kiütsz vele a csapatból.
Ilyen dolgot csak egyszer bocsát meg az ember. Akkor is hiba volt lehozni a "kritikát". Mondanom sem kell, hogy állításai kivétel nélkül légből kapottak s egy kisebbségi komplexusban szenvedő őntúlértékelő skizi szövegei. Üdv és hódolat: Bakay


*******************

Észrevételeink a levéllel kapcsolatban:

- Tudományos igényű tételek vitatásakor nem elegendő a jelzők felsorolása.

- Magára valamit is adó tudós hozzászól az érdemi állításokhoz is, megpróbálva a vitatottnál jobb hipotézist felállítani.

- A cikkíró gondosan kerüli annak a megjelölését, hogy ugyan mi nem igaz az állításaimból. A "kivétel nélkül" ugyanis nem elegendő a cáfolathoz - ez túlságosan semmitmondó és nyilvánvalóan könnyen cáfolhatom. Például a kötetemben (amelyben a Nimród tamgáról szól egy fejezet) bárki ellenőrizheti, hogy a professzor úr a lektorok egyike volt. A professzor úr elemzett kötetében pedig a tamgákkal kapcsolatos felismerésem hivatkozás nélküli elsajátításával és letagadásával találkozhat bárki. Ugyanígy tényszerűen ellenőrizhető a mondott grafika átvétele is. A levélírónak (a professzor úrnak?) most sem azon jár az esze, hogy miképpen kérhetne bocsánatot és miképpen fizethetne az engedélyem nélkül elvett grafikám után, hanem mindenféle jelzőket keresgél és letagadja a csillagot az égről. Amivel persze csak saját magát jellemzi.

- Természetesen minden sorát fenntartom a cikkemnek.

- Sajnálom, hogy a cikkíró nem képes felülemelkedni a saját korlátain és fel sem merült benne a tudomány és a nemzet szolgálatához szükséges alázat és - az általam kötelességtudatból ismételten felajánlott - együttműködés lehetősége. Helyette zsarol, fenyeget és kirekeszt.

- Amint ezt az épületes vitát is őszintén sajnálom. Úgy vélem azonban, hogy a kutatás tisztasága miatt meg kell tennem a hasonló lépéseket, mert csak tiszta eszközökkel adhatunk tiszta képet a múltunkról. Remélem, hogy a becsületes és értelmes emberek valamikor meg fogják ezt érteni.


Varga Géza.


*****************************

Csak utólag morfondíroztam el rajta, hogy lehetek-e egyszerre "kisebbségi komplexusban szenvedő" is, meg "öntúlértékelő" is.

Nem tudtam eldönteni a kérdést, de egy idő után fel is mentettem magamat a válaszadás kötelessége alól. Nem vagyok pszichológus, ezért nem kell értenem hozzá (amint Kornél bátyánk sem szakértője ennek a szakterületnek).

Nekem megmaradnak az írástörténeti kérdések.

Milyen szépen írta Kornél bátyánk a Turán 1998. novemberi számában:

"A finnugrizmus képviselőinek egy fő (ha nem a legfőbb) jellemzője az agresszív, durva és kiközösítő fellépés, az ítélethirdető vagdalkozás, a másként gondolkodóknak a tudományos életből történő azonnal kirekesztése és megbélyegzése. E céljaik érdekében minden ósdi fogást etikusnak és számukra megengedhetőnek tartanak, mint például az elhallgatást, a csúsztatást, sőt a valótlanságok állítását is."

A fenti levelével azt is igazolta, amit a cikkben állítottam, hogy a finnugrizmus renegátjainak nehéz levetköznie a finnugrista tulajdonságokat.