linkajánlólapszerkesztéskapcsolatlapfórum

lapok ábécében

régiók

bejelentkezés

lapstílus

apróhirdetés

autó

állat

család

egészség

étkezés

film

fórum

gazdaság

hírek

humor

időjárás

ingatlan

informatika

internet

könyv

közélet

kultúra

menetrend

munka

műsor

oktatás

pénzügyek

szabadidő

szállás

szolgáltatás

szótár

társkereső

térkép

tudomány

utazás

vásárlás

zene

Kozmács.István.linksite.hu
előadás életrajz kritika művek
    rokon lapok konkurrens lapok


INGYENES
HIRDETÉS

1. számú hely


INGYENES
HIRDETÉS

3. számú hely


INGYENES
HIRDETÉS

2. számú hely
előadás
Kutatók éjszakája
 
életrajz
Kozmács István adjunktus /u-szeged.hu/
 
kritika
A budapesti hun fibula Kozmács István által adott olvasatairól /tudós.virtus/
A szegedi párbeszéd visszhangja /tudós.virtus/
A Tarih-i Üngürüsz eltérő értékelése a szegedi párbeszéd során /tudós.virtus/
Hunfalvy pálfordulása /tudós.virtus/
Kozmács István a finnugrizmus legfontosabb célkitűzéséről /tudós.virtus/
Kozmács István a szentgyörgyvölgyi tehénszoborról /tudós.virtus/
Közös-e a szár (király) szócsaládja a sumer, akkád és magyar nyelvben?
Válasz Kozmács István nyelvész hozzászólásaira (1)
művek
A tagadás változatai a permi nyelvekben
Kisebbségi nyelvhasználat - anyaország nélkül
rokon lapok
Bencsik András /linksite.hu/
Benkő Loránd /linksite.hu/
Drábik János /linksite.hu/
Erdélyi István /linksite.hu/
Götz László /linksite.hu/
Horváth Iván /linksite.hu/
Kiszely István /linksite.hu/
Mandics György /linksite.hu/
Monok István /linksite.hu/
Sipőcz Katalin /linksite.hu/
Szőcs Géza /linksite.hu/
Varga Csaba /linksite.hu/
Varga Géza /linksite.hu/
Vásáry István /linksite.hu/
konkurrens lapok
 
 
a lap leírása:
A szegedi párbeszéd különleges alkalma volt a finnugrisztika és a magamfajta autodidakták közötti eszmecserének. Legnagyobb eredménye a párbeszéd elkezdése volt.

A szegedi párbeszéd során a Finnugrisztika tanszék vendégeként diákok és néhány tanár előtt volt alkalmam beszámolni a szentgyörgyvölgyi tehénszobor és a budapesti hun jelvény olvasatáról. A beszámolóm nem sikerült tökéletesre, mert technikai okok miatt a magammal vitt képeket nem tudtam levetíteni, s mert az előadásomat a rendezők (előzetes megbeszélés szerint, a rendelkezésemre álló idő lejártával előadott) kérésére félbe kellett hagynom s a fejem is fájt - azaz nem volt igazi lehetőségem a kibontakozásra. A közönség ennek megfelelően nem is volt vevő ezekre az írásemlékekre. Mintha nem is mondtam volna semmit, annyi hatással sem voltam rájuk - ha jól ítéltem meg.

A hun jelvény olvasatát illető fejtegetéseimre azonban (amelyekhez korábban írásban hozzájutott) Kozmács István nyelvész érdemben válaszolt - amiért hálás vagyok neki. Sajnos a válasz vázlatát elveszítette, ezért azt az ígérete ellenére sem kaphattam meg tőle. Segíthetett volna a veszteségen, ha később készít és közread egy cikket a témában, de ez sem történt meg.

Ezért aztán nem is tudom pontosan idézni az általa mondottakat. Az első - ótürk - feloldásának a nyilvánvaló hibája annyira meghökkentett, hogy nem tudtam igazán figyelni a továbbiakra. Arra lestem, hogy feltehetek-e egy kérdést, de erre végül nem volt elegendő idő. Az előadások és konferenciák szokásos baja ez.

Reméltem, hogy a Szegeden felvetett kérdések további megvitatására lehetőségünk lesz; egyrészt a személyes találkozók folytatásával (ez azonban meglehetősen fárasztó és sok egyéb feltételtől is függ), másrészt a neten (aminek sok előnye van, mint azt látjuk ez esetben is). Ez az utóbbi valamelyest megvalósult, mert sikerült Kozmács Istvánnal néhány további szót váltanunk a felmerült kérdésekről. Kár, hogy ezek az ügy érdemét nem nagyon érintik, inkább személyesnek tűnnek, amit őszintén sajnálok.

Összességében mégis eredménynek tekinthetők; különösen, ha folytatódik az érdemi párbeszéd is.

A szegedi találkozó alkalmával Kozmács István volt az, aki vette a fáradságot és felkészült a budapesti hun jelvény és a rovásírás témaköréből és előadott egy saját elképzelést a hun felirat lehetséges megoldásáról.

Ez arra épült, hogy egy ilyen rövid felirat a világ bármely nyelvén elolvasható. Ezt az alapkoncepcióját sohasem tagadtam, vagy hallgattam el - már csak azért sem, mert nem tartom többnek a kérdés kikerülésére alkalmasnak vélt blöffnél. Kozmács István két, vagy három lehetséges olvasatot is felsorolt e tétel bizonyítására, azonban egyik sem volt hibátlan. Azaz - mint az várható volt - nem sikerült bizonyítania az állítását.

Arról nem is beszélve, hogy a jelvény nem csak abból a három jelből állt, amit Kozmács István megpróbált elolvasni. Volt ott ezeken kívül egy szójel és jelentést hordozott a jelvény alakja is - amit figyelembe véve további támpontot kap az értékelő, ha valóságos megértésére törekszik a múltnak.

A közönség persze - Kozmács István rokonszenves egyéniségének és gyakorlott előadóra valló stílusának köszönhetően - azt hihette, hogy most egy "dilettánst" mostak le a szeme láttára a porondról. Ez azonban csak a kérdést nem ismerők érzéki csalódása volt. Kozmács István az előadói tehetségével elvarázsolta és lenyűgözte a közönséget, amivel eltakarta a könnyen ellenőrizhető szakmai hibáját. Ha a közönség szembesül azzal, hogy milyen ótürk jeleket hasonlít a hun jelvény jeleihez, s milyenek az általam párhuzamba állított székely jelek, akkor könnyen kiderülhetett volna állításainak téves volta.

Ezt most - a középső jel vonatkozásában - beláthatja a nyájas olvasó is, amennyiben meg tudja számolni a párhuzamba állított jelek lábainak számát (1. ábra).

Ez azt jelenti, hogy a budapesti hun jelvény egyetlen jó olvasatát továbbra is én adtam elő, s az Kozmács István erőfeszítése ellenére máig sincs megcáfolva. Ez nem valami szubjektív érzés a részemről, mert - mint azt említettem volt - könnyen ellenőrizhető a dolog. Elegendő, ha valaki az 1. ábrán lévő egyszerű matematikai feladványt elvégzi, azaz meg tudja különböztetni egymástól a nullát, az egyet és a kettőt.

Nyilvánvaló, hogy Kozmács István tévedett és az előadói stílusának pallérozottságával, magabiztosságot sugallóan ironikus mosolyával megvezette a hallgatóságát.

Ez mit sem von le a tiszteletünkből, amit az olvasási kísérlet érdekében kifejtett munkájáért érzünk. Őszintén sajnálom, ha a hazug finnugrizmussal szemben általában kifejtett jogos kritikámat sértőnek érzi. Nem volt szándékomban a megbántása - amit alátámaszt, hogy egyetlen erősnek ítélhető jelzőm sem irányult személyesen ellene. Akinek nem inge, ne vegye magára!

Az azonban bizonyos, hogy a kellemetlen érzés természetes módon jelentkezik minden ember esetében, akit éppen lelepleznek. Ezt elkerülhette volna, ha komolyan veszi a feladatot és nem egy finnugrista blöff képviseletére vállalkozik, hanem a hun jelvény elolvasására.

Ami a finnugrisztika irodalmának ismeretét illeti, ott - talán ez sem meglepő - én maradtam alul, amit voltam bátor beismerni a közönség előtt.

A találkozóról virtus-cikkek sorában számoltam be, amelyekhez Kozmács István (Vuperi néven) hozzászólásokkal tisztelt meg, s azokat egy önálló virtus-cikkben össze is foglalta ( Vuperi összes hozzászólása http://www.virtus.hu/?id=user_comments&user_id=13262 ).

Ezek közül az elsőre válaszolok most.


1. ábra. Ez az az ábra, amelynek segítségével - némi matematikai készség birtokában - a nyájas olvasó eldöntheti, hogy ki képviselte az igazságot és ki a téveszmét Szegeden; ehhez csupán meg kell tudni különböztetni egymástól a jelek lábainak számát: a nullát, az egyet és a kettőt; felül a hun jelvény "a" betűje, alul balról jobbra a latin A betű (ehhez hasonlította a hun jelet Tomka Péter), a székely "a" betű (ehhez hasonlítottam én) és az ótürk "yk/ky" jel (Kozmács István ez utóbbit azonosította a hun jelvény jelével - tévesen)

***

Cikk:

A finnugrista jelforma-azonosítás a székely jelek esetében valamiért nem működik /tudós virtus/

***

Hozzászólás:

Varga Géza hamis állítása, hogy én "habozás és kétkedés nélkül" az ótürk jellel azonosítottam ezt a jelet. Éppen ellenkezőleg: azt állítottam, hogy ótürk írással is elolvasHATó. A fenti elemzés az állításomat nem cáfolja.

Varga Géza azt is elhallgatja, hogy ezt csak azért állítottam, hogy igazoljam: egy kellően rövid jelsort - ha van jelrendszer és nyelv - bármelyikkel eredményesen el lehet olvasni.

Amúgy, persze nem ferdít és nem hamisít: ezt csak a finnugristák teszik. Ő egyenes, nyílt és nem sérteget, ahogy ezt Szegeden a párbeszéd keretében maga mondta: nem helyes, ha egymást leszóljuk. Szerintem azóta ilyesmit csak tőle lehetett olvasni.

Erről ennyit.

Kozmács István

***

Válasz a fenti hozzászólásra:

Bátran elismerem, hogy Kozmács István habozhatott és kétkedhetett is a lelke legmélyén a saját jelazonosítását illetően. Azonban az is bizonyos, hogy az előadói tehetségével nem a saját állításával kapcsolatos kétségeit, hanem egy téveszmét képviselt meggyőzően a szegedi diákok és a tanártársai előtt. Ott lehengerlőnek tűnő magabiztossággal adta elő az én olvasatom vélt cáfolatát. Azaz a közönség úgy érezhette, hogy nem a saját olvasatában kételkedik igazán, hanem az enyémben.

Ha most azt szeretné elhitetni, hogy "habozva és kételkedve" adta elő a saját álláspontját, ezt - személyes résztvevőként - nem tudom alátámasztani. Lendületes volt és meggyőző - legalábbis, ami a személyes varázsát illeti.

Az írástörténeti szakmaiságot tekintve azonban nem volt meggyőző, ott alaposan melléfogott.

Hajlandó vagyok elismerni, hogy úgy fogalmazott, miszerint ótürk jelekkel is elolvasHATÓ ez a hun jelvény. Csakhogy ebben meg nem volt igaza, mert ótürk jelekkel nem olvasható el ez a felirat. Például azért, mert nem az általa látni vélt ótürk jelek vannak a hun jelvényen. Amit bárki könnyen ellenőrízni tud, aki - mint említettem volt - meg tudja különböztetni egymástól a nullát, az egyet és a kettőt.

A fenti cikkemnek ez a lényege; s nem az, hogy meggyőző lendületességgel, avagy kétségektől gyötörten adta-e elő a szakmailag megalapozatlan álláspontját Kozmács István. Ha most válaszolnom kellene erre a kérdésre, úgy foglalnám össze, hogy meggyőző erővel sugalta azt a hallgatóságnak, miszerint a jelvény elolvasható ótürk jelekkel is - ennek azonban nem volt semmi köze a valósághoz.

Kozmács István nem volt hajlandó ezt a feloldását tudományos igényű cikkben közzétenni (talán azért, mert tartott a tudós társadalom kritikájától). Ennek fényében nem érzem hitelesnek a csúsztatásról és ferdítésről általa rólam írtakat. Nem én, hanem ő képviselte a téves álláspontot, s erről a téveszméjéről - a számára pozitív közönségvisszhang alapján - sikerült meggyőznie a hallgatóságát is (de ez csak a közönség megtévesztettségéről tanúskodik - amit bárki ellenőrízhet az 1. ábra segítségével).

A cikkemnek nem az a célja, hogy személyeskedésbe vezessen egy szakmai vitát, de leszögezem, hogy kettőnk közül nem én képviseltem téveszmét s nem én tévesztettem meg a közönséget. Amit könnyen ellenőrízhet bárki, ha - mint arról már esett szó - meg tudja különböztetni egymástól a nullát, az egyet és a kettőt.

A feladat csupán annyi, hogy számoljuk meg, hány lába is van az ábrán sorakozó jeleknek. Mert meg kellene tudni különböztetni a nullát, az egyet és a kettőt még egy nyelvésznek is. Szerintem az csúsztat és ferdít, aki ezeket összetéveszti. De ennek sem a személyes vonzata a fontos, hanem a szakmai.

Azaz a hun jelvényen nem ótürk jel van, hanem székely. Legyen bárkinek meggyőzőbb az előadói tehetsége az enyémnél.

Annyit azonban hozzátennék, hogy a valóságos világban néha előfordul, hogy aki megtéveszti a közönséget, az igényli hozzá a becsületrendet és a fair play díjat is. Ezt azonban ne tekintsük jogos igénynek!

Varga Géza írástörténész